Haydn: 102. szimfónia

2013 február 2. | Szerző: viita |

Amilyen kedvező fordulatot jelentett Haydn életében az 1761-es esztendő, amikor az Esterházy-udvartartás másodkarnagya lett, olyan kívánatos változást hozott harminc esztendővel később a hercegi család életében beállott új helyzet, ami a komponista elbocsátását vonta maga után. 1790 őszén meghalt Esterházy Miklós, és utóda, Antal nem kedvelte a zenét. A rezidenciális zenekart feloszlatta, és bár Haydn tisztségét nem kívánta megbolygatni — még fizetését is felemelte —, ez a tisztség ily módon formálissá vált, és nem adott többé igazi tartalmat a zeneszerző munkájának. Haydn ezért Bécsbe költözött, hogy három évtizedes szolgálat után megízlelje a teljes alkotói szabadságot és megismerje Európa zenei életét. Johann Peter Salomon londoni hangverseny-vállalkozó, aki Németországban utazgatott, amint meghallotta Haydn „felszabadulásának” hírét, nyomban Bécsbe sietett, hogy a mestert meghívja néhány, Londonban rendezendő hangversenyre. 1790 telén Haydn útra kelt az angol fővárosba.

Az a tizenkét szimfónia, amit a zeneszerző London számára 1791 és 1795 között komponált, bámulatra méltó summája Haydn szimfonikus életművének. A minimális zenei anyagból való organikus építkezést, az úgynevezett motivikus munkát, amit már korábbi szimfóniáiban is megcsodálhattunk, ezekben a műveiben tökéletessé fejleszti. A hangszerelés klasszikus egyensúlyát is sikerül elérnie, valamennyi hangszer egyformán fontos és a maga természetének megfelelő funkciót tölt be az együttesben.

A 102. szimfónia bemutatója Londonban volt, 1795 február másodikán. A lassú tétel (Adagio) dallamosságának differenciált ritmikáját, sötét pompáját változatos dinamikával árnyalta a zeneszerző. Különleges hangszerelési effektusokkal él Haydn ebben a tételben: pályafutása során első ízben alkalmaz szordinált trombitákat és üstdobokat. (Pándi Marianne, Hangversenykalauz)

-viita-