Berlioz: Fantasztikus szimfónia

2013 március 8. | Szerző: viita |

1869. március 8-án  Párizsban ért véget Louis-Hector Berlioz mozgalmas, diszharmonikus, szomorú élete. A művészetét alakító hatások egyik legfontosabbika a júliusi forradalom: leíró jellegű zenéjének bizarr látomásait a forradalom pátosza ihlette. Berlioz magas fokra fejlesztette a programzene művészetét, elevenné, meggyőzővé tette rendkívüli hangszín-érzékével, zseniális hangszerelő képességével azt a műfajt.

Huszonhét éves fővel, zeneszerzői pályája biztató kezdetén mutatta be Berlioz Párizsban, 1830-ban Fantasztikus szimfóniáját. Berlioz szimfóniájának keletkezésében egy sorsdöntő szerelem játszott szerepet. Nem is annyira az érzelem ösztönözte, mint a parancsoló kényszer, hogy megszabaduljon a reménytelennek tűnő vágyakozás gyötrelmeitől. Zenében, sőt, tulajdonképpen egyetlen dallamban fejezte ki szenvedélyét és szenvedését. Ez az egyetlen dallam, a híres „idée fixe” az imádott nő alakját eleveníti meg különböző látomásokban.

A szimfónia — valóban fantasztikus — történései köré Berlioz nem kevésbé bizarr keretet képzel: Egy ifjú művész szerelmi bánatában öngyilkosságot követ el, az ópiumtól várt halál helyett azonban csak az a kábulat következik be rajta, amit a méreg mámora okoz. Ebben a kábulatban éli át szerelmének sejtelmes-tragikus történetét, az imádott nő lényének — illetve a hozzá kapcsolódó dallamnak — megannyi átalakulását. A szimfóniához Berlioz részletes programot adott, ez segíti hozzá a hallgatót, hogy az önmagukban is érdekesen megformált részletek között összefüggést találjon.

A második tételben Berlioz a keringő hangjaival kelti életre annak a bálnak vidám és érzelmes képét, amelyen feltűnik szerelmese arca, illetve zenei névjegye. (Pándi Marianne, Hangversenykalauz)

-viita-