A kamarazenekarra és két zongorára írt humoros fantáziát Saint-Saëns 1886-ban írta, valóban farsangi meglepetésként egy gordonkaművész hangversenye alkalmából, bemutatója 1925. február 26-án volt Párizsban. Az egyik zongora mellett maga a szerző ült. A darab nagy sikerének híre az éppen Párizsban tartózkodó Liszthez is eljutott, akinek kérésére magántársaságban megismételték előadását.
A kamarazenekari hangszerelést a zeneszerző egyénien oldotta meg: a vonósokon kívül fuvolákat, klarinétokat, harmonikát és xilofont alkalmaz. A mű kétszeres persziflázs: az egyes állatfajták mögött jól felismerhetőek a megfelelő emberi tulajdonságok, másrészt az ezeket ábrázoló dallamok olykor önmagukért beszélnek, mint közismert zenei idézetek.
A Teknősbékák című tétel például Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének híres kánkánját használja fel parodizáló lassú tempóban; az Elefánt humoros nagybőgő-szólója nem más, mint a Szilfek tánca Berlioz Faust elkárhozása című drámai oratóriumából; az Ásatagok Rossini Sevillai borbélyából idéz.
De nem kegyelmez a zeneszerző annak a sajátságos állatfajnak sem, amely mint Zongorások, a zoológiában nem szerepel ugyan, de az emberi társadalom közismert species-e: ezeket a korabeli zongoraiskolások stílusában ábrázolja a könyörtelen karikaturista. (Pándi Marianne, Hangversenykalauz)
-viita-