Mozart: d-moll zongoraverseny

2013 február 11. | Szerző: viita |

Talán a legismertebb Mozart-zongoraverseny. Szerzője 1785 februárjában komponálta, és nyomban a darab elkészülte után, február 11-én be is mutatta bécsi hangversenyén. A bemutatón ott volt Leopold Mozart is, aki leányának a következőkben számolt be az eseményről: „…mikor megérkeztünk, a másoló még dolgozott rajta; és bátyádnak annyi ideje sem volt, hogy a Rondót legalább egyszer eljátssza, mivel a másolatot kellett átnéznie…”

Mozart zongoraversenyeinek általános jellemvonásait a d-moll koncert újakkal egészíti ki. Moll hangnem viszonylag ritka Mozart életművében, éppen ezért kell ezeknek a kompozícióknak hangsúlyozott jelentőséget tulajdonítanunk. A d-moll tonalitás különös hangulatvilágot képvisel ebben az életműben, szokatlanul komor, sötét színeivel. Ez a hangnem adja démoni alaptónusát a Don Giovanni című operának, és ez a Requiem hangneme is. Démoni mélységek tárulnak fel a d-moll zongoraverseny mindhárom tételében: a dallamok szaggatott lélegzetűek, szinte valamennyi apró motívum a végzet terhét hordozza. Ez a végzet-atmoszféra döbbenti meg a hallgatót mindjárt az első tétel elején, a bevezető tuttiban, de nem kevésbé sötét és vészterhes a zongora szólama sem.

A lassú tétel egyike a zeneszerző legpoétikusabb románc-zenéinek, a mélabús álmodozást azonban a tétel középrészében könyörtelenül félbeszakítja egy vad, riasztó látomás. A zárótétel rondótémája ugyancsak komor és félelmetes, a befejezés előtt azonban kivilágosodik a szín, dúrba fordul a zene, hogy vidáman, bár kissé gunyoros fintorral vegyen búcsút a hallgatótól. A d-moll zongoraverseny két saroktételéhez Beethoven írt kadenciát. (Pándi Marianne, Hangversenykalauz)

A felvétel különlegessége, hogy a karmester és a zongoraszólót játszó művész ugyanaz a személy. Fantasztikus, ahogy a virtuóz zongorajáték közben is figyel a zenekarra és irányítja őket.

-viita-