Az időjárás jelentések vacogtató időt jósolnak az elkövetkezendő napokra. Ilyenkor mindig eszembe jut Vivaldi A tél című hegedűversenye, ami olyan jól, szinte képszerűen ábrázolja az évszakot.
A tél című f-moll koncert dramaturgiailag ellentétpárjának, A nyárnak megfelelője: míg ott a hőség tikkasztó kábulatát éltük át a megnyitó tételben, itt a dermesztő hideg merevíti mozdulatlanná a képet. A ritornell itt is úgyszólván jelzés csupán, a zenei anyag szinte a semmiből jön létre: ritmus, harmónia, dallam jóformán nem is játszik szerepet ebben a tizenkét ütemben – és mégis velőnkig hat a hideg, átéljük a szonett első versszakának minden sorát! “Küszködni, fázva, csikorgó havakkal, csikaró, fájó, rettenetes szélben, topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben, jeges világban, vicsorgó fogakkal.” A első hegedűszóló a “rettenetes szél” jelzésnél hangzik fel, de ugyancsak a szólóhangszer feladata, hogy a futó lábak és összekoccanó fogak hangzó élményét interpretálja. Ez utóbbi egyben a tétel végét is jelzi, a hegedű sűrű kettősfogásos figurációi közben fokozatosan bekapcsolódik a ritornell, de a tétel végén nem tér vissza eredeti alakjában.
A Largo egyike a legismertebb Vivaldi-zenéknek, számtalan feldolgozásban, külön előadási darabként is gyakran hallható. Miközben a zenekar első és másodikhegedűi “Az eső” felirat értelmében pengetett játékkal jelenítik meg az ablakon koppanó esőcseppeket, a szólóhegedű a ciklus legszebb dallamát énekli a szonett második strófájának első két sorára: “Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben”.
A folytatás a fináléra marad: “vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat: No, kelj fel, indulj – hanem aztán jó kis roppanás: jég volt, beszakadt alattad!” A mozgás felszabadult örömét a szabadjára engedett hegedűszóló érzékelteti, amely ezúttal is híven követi a szöveg értelmét, és humorosan ábrázolja a meg-megcsúszó, végül is lepottyanó, majd újult lendülettel nekiiramodó korcsolyázókat és a megroppanó jeget. Ismét megjelennek a szelek: lassú közjáték jelzi a sirokkót, harminckettedekben süvítő hegedűszóló a “Sirokkó, bóra, ezerféle kófic rohama csap rád zúgó szél-hadaknak – ilyen a tél hát, de van benne jó is…” – ezzel fejeződik be a szonett és A négy évszak sorozata. (Pándi Marianne, Hangversenykalauz)
-viita-