Puccini: Manon Lescaut

2013 február 1. | Szerző: viita |

1893 február elsején volt a Manon Lescaut bemutatója Torinóban. A közönség és a szakemberek vélekedése úgyszólván egyező volt: egy nagy tehetség vagy talán zseni lépett színpadra, olyan biztonsággal, az ötletek és dallamok olyan bőségével, ami még a gazdag olasz zenés színpadon is ritkaságszámba ment. A remek librettó Prévost abbé 200 évvel korábban ír regényén alapult. A történet olyan merész, hogy azt hihetnénk, valami rokokó kosztümbe öltöztetett modern regény.

Manon elragadóan csípős, érzelmes, ironikus, szenvedélyes, kiábrándult és lelkes története iskolát teremtett. Íme két ember, akik szeretik egymást akkor is, ha tudják, hogy az egyik utcalányhoz méltó életet élt, a másik pedig főleg hamiskártyázásból tartotta fenn magát. A most kiválasztott operarészlet a II. felvonás elején hangzik fel. Párizsban vagyunk, Géronte fényűző palotájában Mindenütt bőség, fényűzés, s mindaz a luxus, amit csak a mérhetetlenül sok pénz biztosíthat. Manon a szegénység, vagyis Des Grieux lovag helyett inkább a gazdagságot, tehát Geronte urat választotta. A szép Manon most a reggeli öltözködés szertartásával van elfoglalva. Manon bevallja, hogy gyötri a lelkiismeret. A rázúdított aranyeső sem feledteti el az ifjú lovagot, akinek egy csókja, szerelmes simogatása többet ér a földkerekség minden kincstáránál.

-viita-