Verdi: A trubadúr

2013 január 19. | Szerző: viita |

A Trubadúr bemutatója 1853. január 19-én egészen különös körülmények között zajlott le. A római Apolló Színházat valóságos árvíz vette körül. A közönség java része rögtönzött vízijárműveken érkezett. Jellemző az érdeklődésre, hogy így sem maradt egyetlen hely sem üresen. Csak az igazgatói páholyban: a librettista, Cammarano, nem sokkal a bemutató előtt meghalt. A közönség lelkesedett a darabért, a szereplőket azonban elég erős kritika érte. A mű karrierjére jellemző, hogy 1854-ben már Párizsban, Londonban és Pétervárott játsszák, és ugyanez évben – német fordításban – Bécsben is színre került. A magyar Verdi kultusz becsületére válik, hogy az operát már másfél évvel a római bemutatója után az akkori Nemzeti Színházunk is műsorra tűzte megelőzve jó néhány európai világvárost.

A Trubadúrnál Verdi fantáziája először lép szövetségre a spanyol romantikával. Az eredeti színmű szerzője, Antonio García Gutierrez párizsi emigránsként magába szívta Victor Hugo szellemét, bár a spanyol romantika túltesz eredeti mintáján, a Victor Hugo-i romantikán. Szörnyűséges és fantasztikus, elképesztő, már-már hihetetlen sorsfordulatok igazgatják az emberek életét. Ebben az irányzatban mégis bizonyos realizmus vegyül a romantikus túlzásokkal.

Az opera második felvonásában hangzik el Azucena, a cigányasszony áriája. Ő az a bosszúálló, aki megbüntette a Luna grófokat, bosszút állva ártatlanul máglyára vetett anyjáért. Azucena története bizony eléggé fantasztikus, megfelelően annak a romantikus ideálnak, amit Victor Hugo nyomán az akkori Európa hűségesen követett. Egy hajnalon a Luna grófi család dajkája arra ébredt, hogy egy rút cigányasszony áll a gyermek bölcsőjénél, s bűvszavakkal rontja meg a csecsemőt. A cigányasszonyt elfogták, és máglyára vetették. A megégetett boszorkánynak maradt egy leánya. Ez bosszút állt anyja haláláért. Belopakodott a várba, elrabolta a legifjabb Luna grófot. A cigánylány bosszúja szörnyű volt. Ugyanazon a helyen, ahol még feketéllett anyja máglyájának nyoma, elégette a legifjabb Luna grófot – legalábbis ezt hitte. De rettenetes felindulásában iszonyatos tévedés áldozata lett: tulajdon gyermekét vetette tűzbe, a grófi sarjadék maradt életben. (Gál György Sándor, Új operakalauz)

-viita-