Corelli: D-dúr Concerto grosso

2013 január 8. | Szerző: viita |

Ma van Corelli halálának 300 éves évfordulója. A zeneszerző nagy tiszteletnek örvendett, ezért a római Pantheonban temették el, Raffaello mellé. Ottoboni bíboros díszes síremléket állíttatott neki.

Mint kora egyik legnagyobb hegedűse, a hangszer pedagógiáját igen magas fokra fejlesztette; mint zeneszerző, a barokk zenekari muzsika stílusának alapjait vetette meg concerto grossóival, illetve kamaraszonátájával. A concerto grossókat az op. 6. gyűjtemény foglalja magába. Ez a sorozat a zeneszerző halála után, 1714-ben jelent meg Roger amszterdami kiadónál, és tizenkét darabot — nyolc „templomi” és négy „kamara” versenyművet tartalmaz. A templomi koncerteket (concerto da chiesa) a templomi szertartás közben adták elő, a világi célra szánt kamarakoncertek (concerto da camera) tételei között táncdarabokat is találunk. Ezek a művek vélhetően már 1680 táján elkészültek, és mire nyomtatásban megjelentek, a muzsikusok és zenehallgatók már nagy részüket ismerték. Műveinek maradandó értékét, népszerűségét a harmóniavilág, dallamosság és ritmika klasszikus egyensúlya, nyugodt és tiszta kifejezésmódja biztosítja.

D-dúr Concerto grosso, op. 6. no. 1.

Az a fényes hangzás és ünnepélyes lejtés, amelyet a zeneszerzők általában pomposo felirattal jelölnek, különösen a D-dúr hangnemben írott művekben érvényesül jól. E versenymű megnyitó, tételében ennek az effektusnak egyik legkorábbi példájával találkozunk. A félzárlat után következő gyors szakasz menetét időnként egy-egy akkordikus adagio-ütem szakítja meg. A második Largo táncos lejtésű sarabande, a rákövetkező Allegro ugyancsak táncra (chaconne) emlékeztet. A harmadik Largo során a concertino hangszerei kamarazeneszerűen osztják meg a két hegedű szólamát a gordonka basszusa felett, az Allegro kontrapunktikus tétel. A befejező Allegro során a zeneszerző kifejezetten szólisztikus feladatokat bíz az elsőhegedűre. (Pándi Marianne: Hangversenykalauz)

-viita-