Donizetti: Don Pasquale

2013 január 3. | Szerző: viita |

Szintén 170 évvel ezelőtt, de 1843 január 3-án, Párizsban mutatták be Gaetano Donizetti Don Pasquale című három felvonásos operáját, amely Donizetti legjobb vígoperája, az olasz opera buffa késői korszakának egyik remeke. A legjobb buffa-hagyomány a legmagasabb szinten ötvöződik a darabban a finom lírával, sőt helyenként a drámai jellemábrázolással.

Az opera áriái közül az úgynevezett “hadaró” áriát választottam ki, melynek bravúros technikájától mindig leesik az állam. Ez az ária a III. felvonásban hangzik el, Don Pasqualéhoz csatlakozik Malatesta, a háziorvosa és barátja, ő gyógyítja ki az öregurat a “házasodhatnék”-ból.

Az történt ugyanis, hogy az öreg agglegény, Don Pasquale örököse, Ernesto úrfi szeleburdi módon nősülni akar, nagybátyja akarata ellenére. Malatesta azt tanácsolja neki, hogy nősüljön meg inkább ő, így kitúrhatja a fiút az örökségből – persze ezt megleckéztetésnek szánja, hiszen eredetileg Ernesto pártját fogja. Az álházasság megtörténik, és ekkor jön a leckéztetés: az ifjú ara azonnal költekezésbe kezd, sőt randevúra megy – mint azt egy elkószált levélből maga Don Pasquale tudja meg.

Az öreg férj azonnal Malatestáért küld majd megbeszélést tartanak, hogyan érjék tetten a két bűnös fiatalt – a gaz csábítót és a “feleségét” (akiről ki fog derülni, hogy Norina, Ernesto menyasszonya). Lesz itt olyan tánc, amilyet a világ sem látott. Don Pasquale már előre élvezi a bosszú édes perceit.

Az opera végén lelepleződik a turpisság, Don Pasquale is megnyugodhat. A tanulságot Norina mondja el: “Urak, hölgyek, ugye sejtik,/Mi a játék tanulsága?/ Szerelemre, házasságra/ Öregember nem való.”

-viita-