Franz Schubert Lichtenthalban született 1797. január 31-én, 216 évvel ezelőtt.
A muzsikának volt olyan területe, amely örökre elérhetetlen maradt Schubert számára: az opera. Hiába ostromolta kielégíthetetlen szenvedéllyel a színpadot, operái mindvégig sikertelenek voltak, és ezeket a balsorsú darabokat az utókor sem tudta kiemelni a feledésből. Talán a drámai erő hiányzott a zeneszerzőből, ez okozta sorozatos kudarcait; talán az a szerencsétlensége, hogy sohasem jutott jó szövegkönyvhöz; de lehetséges, hogy éppen a gyenge művek maradtak reánk és a jók tűntek el…
A Rosamunda című színpadi művet a gyenge szövegkönyv eleve bukásra ítélte. Wilirelmine Chézy, a múlt század kevés tehetséggel de annál több becsvággyal bíró, népszerű írónője — aki Weber Euryanthe operájának balsikerű librettójával tette nevét „emlékezetessé”, ezúttal nem kevésbé zűrzavaros, valószínűtlen történetet vázolt fel Rosamunda, Cyprus hercegnője címmel. A darabhoz Schubert írt zenét és ez — ellentétben legtöbb színpadi művével — színre is került a Theater an der Wien-ben, 1823-ban. A bemutató után a kritika egyhangúan elítélte a szövegkönyvet, ám a muzsika értékeit elismerte.
A darabot az Alfonso és Estrella című Schubert-opera nyitányával játszották, Rosamunda-nyitányként azonban ma egy harmadik Schubert-mű, A bűvös hárfa (Die Zauberharfe) nyitányát ismerjük. A népszerű darab mind szerkesztésében, mind tartalmában rendkívül igényes. Egyes részleteiben erősen emlékeztet a „nagy” C-dúr szimfóniára (a nyitány hangneme is C-dúr!). A lassú bevezetés után felhangzó szonátatétel mindvégig jellegzetes ritmikája a schuberti „patak-zenék” elbűvölő csobogását idézi fel, a második téma áttört hangszerelése és dallamossága pedig valóságos előhírnöke az életművet megkoronázó nagy szimfóniának. (Pándi Marianne, Hangversenykalauz)
Schubert: Rosamunda – nyitány
2013 január 31. | Szerző: viita
Franz Schubert Lichtenthalban született 1797. január 31-én, 216 évvel ezelőtt.
A muzsikának volt olyan területe, amely örökre elérhetetlen maradt Schubert számára: az opera. Hiába ostromolta kielégíthetetlen szenvedéllyel a színpadot, operái mindvégig sikertelenek voltak, és ezeket a balsorsú darabokat az utókor sem tudta kiemelni a feledésből. Talán a drámai erő hiányzott a zeneszerzőből, ez okozta sorozatos kudarcait; talán az a szerencsétlensége, hogy sohasem jutott jó szövegkönyvhöz; de lehetséges, hogy éppen a gyenge művek maradtak reánk és a jók tűntek el…
A Rosamunda című színpadi művet a gyenge szövegkönyv eleve bukásra ítélte. Wilirelmine Chézy, a múlt század kevés tehetséggel de annál több becsvággyal bíró, népszerű írónője — aki Weber Euryanthe operájának balsikerű librettójával tette nevét „emlékezetessé”, ezúttal nem kevésbé zűrzavaros, valószínűtlen történetet vázolt fel Rosamunda, Cyprus hercegnője címmel. A darabhoz Schubert írt zenét és ez — ellentétben legtöbb színpadi művével — színre is került a Theater an der Wien-ben, 1823-ban. A bemutató után a kritika egyhangúan elítélte a szövegkönyvet, ám a muzsika értékeit elismerte.
A darabot az Alfonso és Estrella című Schubert-opera nyitányával játszották, Rosamunda-nyitányként azonban ma egy harmadik Schubert-mű, A bűvös hárfa (Die Zauberharfe) nyitányát ismerjük. A népszerű darab mind szerkesztésében, mind tartalmában rendkívül igényes. Egyes részleteiben erősen emlékeztet a „nagy” C-dúr szimfóniára (a nyitány hangneme is C-dúr!). A lassú bevezetés után felhangzó szonátatétel mindvégig jellegzetes ritmikája a schuberti „patak-zenék” elbűvölő csobogását idézi fel, a második téma áttört hangszerelése és dallamossága pedig valóságos előhírnöke az életművet megkoronázó nagy szimfóniának. (Pándi Marianne, Hangversenykalauz)
-viita-
Oldal ajánlása emailben
X