Üdvözlet az Impromptu honlapon. Első bejegyzésként álljon itt a honlap névadó zenei műfajának leírása:
A szó francia, eredetileg a latin “in promtu esse” (= készenlétben áll) kifejezésből származik. A 17. században rögtönzött verset, színjáték felvonásközi betétjét jelentette (Molière: L’impromptu se Versailles – 1663). Matthesonnál társas összejövetelen “helyből” kitalált kánont jelentett. A 19. században az impromptu-nek hívták a rögtönzés jellegű zongorára írt karakterdarabokat. Ezek két-, vagy háromrészes darabok dal-, rondó-, ritkábban szonáta-, vagy variációs formában. Voříšek (cseh) és Marschner már 1822-ben komponált impromptut. Különösen kedveltté vált Schubert op. 90-es és op. 142-es impromptuje, Chopin impromptui (op. 29, 36, 51, 66) és Liszt Valse Impromptu-je (1852). (Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon)
Kedvenc zeneszerzőim közé tartozik Chopin, így az ő impromptui közül választanám ma az egyiket bemutatásra.
Fantasie-Impromptu, cisz-moll, op. 66. (1834)
Julius Fontana, aki, mint Joseph Elsner tanítványa, annak idején Chopin tanulótársa volt, utólag látta el opusz számmal és a “fantázia” címmel a cisz-moll impromptut, amely – nyilván könnyű játszhatósága révén – a legnépszerűbb Chopin-darabok egyike. A darab mindhárom szakaszán a poliritmika* uralkodik, a két szélső részben a posztumusz etűdökhöz hasonló könnyed bravúrt követelve meg, a kantábilis (éneklő) középrészben a noktürnök stílusában. (Pándi Marianne: Hangversenykalauz)
*különböző ritmusok egyidejű megszólalása
-viita-